A méhészet szépségei

A minden mesterségnek arany a feneke közmondás eléggé ismert és igaz is. A méhészkedés sem egyéb, hanem mesterség, még pedig olyan, amely nem holt tárgyakkal, hanem élőlényekkel foglalkozik. Mint a nevelő, akire a fogékony gyermek lélekidomítása van bízva, a méhész is lélekkel, szívvel dolgozik és igazítja, irányítja a gondjaiba vett milliónyi – majdnem joggal mondhatnók: lelket.

Hogy a méhecske nem közönséges állat, arról a méhésznek nem kell sokat beszélni. Hiszen ezeknek az édes bogárkáknak minden életmozzanata bizonyítja, hogy gondolkoznak és tudatosan végzik munkájukat. Példák: nincs előjegyzési naptáruk, de tudják, mikor kell fészekbe tömörülni, kaptárhézagot betömni, tisztulásra kirepülni, fiasításhoz kezdeni, rajozni; nincs sem választmányi, - sem igazgatósági, sem közgyűlésük, mégis gyönyörű szép rendben folyik a munka; nem végeztek műegyetemet és mégis a legjobban tudják a rendelkezésre álló teret kihasználni a hatszögletű sejtekkel. Milyen felséges egyetértéssel osztják be maguk között a munkát! Valóságos bölcsőde, gyermekmenhely és óvoda, - gyári üzem van náluk (csak a 8-8-8 ismeretlen előttük !). Melengetik a fiasításokat, etetik; munkásokat ilyen, herék olyan, királyi csemetét amolyan eledellel; befedik a cellákat kellő időben; testőrséget állítanak az anyabölcsők mellé, de ha kedvezőtlen körülmények állanak be, a pártoskodást, a belviszályt elkerülendők: maguk semmisítik meg a fölösleges anyaálcákat. Az új méhecskék tizenhat napig kaptárlakók és aprólékos házimunkát végeznek: hőt fejlesztenek, hordási munkát teljesítenek, kapuőrséget adnak, de a 17. napon – mikorra jól megerősödnek, - kirepülnek. Ki mondja meg nekik a terminust? Tudják, mikor kell, mennyi víz, virágpor, propolisz. Megismerik – színről, szagról – egymást, tudják melyik a here és tudják, hogy mikor kell ezeket elpusztítani; tisztelik, becsülik, óvják a királynét (vele együtt magukat); meglelik a legjobban elbújt virágot is; elmennek három km-re is és hazatalálnak; a here valósággal önfeláldozással termékenyíti meg a királynét; tudja, hogy az ő életének vége, - de fajfenntartási kötelezettségének azért eleget tesz; szinte mondhatnám, gazdáját is megismeri; - a vele okosan bánót nem szurkálja, stb, stb. Hát nem gyönyörűség ilyen magas fokú értelmességgel bíró állatkával babrálni? Hát nem szép az, ha az okos ember – a teremtés koronája – ezeket az állatokat figyelheti és tanul tőlük fegyelmet, összetartást, szorgalmat, önfeláldozást ?! Van olyan társadalmi alakulat, - politikairól nem is szólok – amelyben ne legyen ellenpárt? Amelyben olyan becsülete volna az államfőnek, mint a méheknél, amelyek, - akik – maguk is elpusztulnak királynéjuk vesztével?!

Ha több királyné kel ki: nem az országot (a kaptárt) osztják több felé, hanem jó megértéssel a népesség egy-egy része kivonul a Házból, de ezt nem robbantja fel, hanem új tanyát ver és dolgozik tovább a fajért, magáért a munkáért, testvéreit is hagyja dolgozni. (De szép példa a – politikusoknak! …)

Mennyire szeretik a tisztaságot! Mintha ismernék a közmondást: Csúnya madár az, amely a saját fészkébe piszkít! – a törmeléket, szemetet kihordják; odabent nem ürülnek; ha muszájból megteszik, a család belepusztul: nem tudnak piszokban élni! (Ezt is megszívlelhetnék az – emberek! …)

No, - és mi minden más szépség akad még a méhekkel kapcsolatban?

Nemcsak tárgyi szépség van, lelki, szellemi is. Türelem, szelídség – szép lelki erény, úgy-e? Ezt is megtanulhatod, kedves felebarátom a méhecskétől. Mert ha nem leszel szelíd, türelmes, magad vallod kárát. Takarékosságra szoktatnak, mert példát adnak eléd: aki nyáron nem gyűjt, az télen keveset fűt! Ha olyan leszel, mint a prücsök, hogy nyáron csak muzsikálsz, talán táncolsz is, akkor télen is táncolsz, de az éhségtől kínodban!

Megtanítják a szülőket, hogyan kell utódokat nevelni, a gyermekeket arra, miképp bánjanak a szülőkkel, öregekkel. Legutolsó leheletükig dolgoznak. És a vég? – szorgos munkaidőben 1-2 hónapnyi túlfeszített tevékenység után végkimerültségben, szárnyaszegetten, élettelenül hull le lábaid elé, - de kosárkájában akkor is por, belsejében víz, vagy nektár van!!

Megszakadt a munkában szegényke!...

Óh, ha megszívlelné mindenki a méhecske példáját! …

                                                        Horváth E. János      írása a 1921. november 15. (A MÉH  22.szám. 245.oldal) jelent meg, onnan másoltam: KK

Létrehozva: 2019-02-17
Utoljára módosítva: 2019-02-17